Csehországban a vasúti és autóbuszos szolgáltatásokat nyújtó vállalatok csökkentették a városok között közlekedő járataikat, miután olyan durván visszaesett az utazók száma, hogy sok járatot nem érdemes fenntartani - adta hírül a Radio Praha. A diákok, akik buszon vagy vonaton közlekedtek lakóhelyük és iskolájuk között, a középiskolákban és az egyetemeken bevezetett online oktatás miatt nem kelnek útra.
Erre rárakott egy nagy lapáttal, hogy a kormány döntése értelmében az általános iskolákat is bezárták. Emellett a turisták száma is jelentősen csökkent, ami tovább mérsékli a tömegközlekedés igénybevételét. A koronavírus-járvány tavaszi első hullámában hasonló intézkedéseket hoztak, aminek eredményeként a járatok száma a megszokott tizedére esett.
Eközben az előzetes becslésekből kiderült, hogy szeszes italok értékesítése 2020-ban várhatóan 35-40 százalékkal lesz kisebb az egy évvel korábbinál. Ez kétmilliárd korona (több mint 26 milliárd forint) kiesést okozhat a termelőknek - derül ki a cseh alkoholtermelők és importálók szövetségének adataiból. Az ok a vendéglői eladások visszaesése - az országban vendéglátóipar hozza a szeszesital-eladások felét. Emellett hiányzik a turisták és a külföldi vendégmunkások fogyasztása is, valamint rosszkor jött a januári jövedékiadó-emelés.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit