Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint "az óvodákat az intézkedés nem érinti, azok továbbra is működni fognak. A középiskolák és a főiskolák, illetve az egyetemek már korábban bezártak és áttértek a távoktatásra." - idézi az MTI hírét a Népszava.
Szerdától kötelező lesz az arcmaszkok viselése nem csak a kórházakban, hivatalokban, zárt termekben és tömegközlekedési eszközökben, hanem a megállókban is. Gyülekezni legfeljebb hat személynek lesz szabad. Tilos lesz az alkoholos italok fogyasztása a köztereken és az utcákon.
"Amennyiben a járvány terjedését jelző reprodukciós mutató egy hét alatt 0,8-ra csökken, a kormány enyhíteni fog az intézkedéseken" - mondta Andrej Babis kormányfő újságíróknak. Jelenleg ez a mutató 1,5 körül van. A koronavírus-járvány megfékezésére irányuló intézkedésekről a kormány rendkívül széles körű konzultációkat követően döntött. Andrej Babis kormányfő és több minisztere először vasárnap este a járványügyi bizottsággal tárgyalt, majd hétfőn a munkaadók szövetségével, a szakszervezetekkel és az ellenzékkel is megvitatta a teendőket.
Az egészségügyi minisztérium honlapján "hétfőn este megjelent kimutatások szerint már több mint 2200 személyt kezeltek a kórházakban, közülük 438 állapota volt súlyos. A kórházban kezeltek száma október elejétől megduplázódott."
A cseh kórházak a hivatalos adatok szerint maximálisan mintegy 33 ezer Covid-19-es beteget tudnak kezelni egyidejűleg. A kormány hétfőn arról is döntött, hogy az állami tartalékalapban lévő mintegy 2500 speciális ágyat is az egészségügy rendelkezésére bocsátják.
"A járványnak a hétfő esti kimutatás szerint már 1045 halálos áldozata van. Ez 58-cal több a reggeli hivatalos adatnál. Eddig a napi halálesetek legmagasabb száma 51 volt a múlt pénteken."
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön