A cseh államvasutak legújabb hirdetése óriási sikert ért el a közösségi médiában annak köszönhetően, hogy bátran szakított a sablonokkal - derül ki a Radio Praha cikkéből. A reklámban megjelenik egy leszbikus pár, miközben az alkotók egy utalással jelzik, hogy egy állami cég - vagy akár egy magánvállalat - ilyen hirdetést Magyarországon nem készíttethetett volna. A cseh hírportál szerint az ottani rendszerben ez elképzelhetetlen.
A mindössze 30 másodperces reklámban egy család: papa, mama és fiatal felnőtt lányuk vonatra száll, hogy elutazzon Budapestre. A lány úgy döntött, hogy a közös utazáson mutatja be kedvesét a szüleinek, akik azt hiszik, hogy egy csinos fiatal férfivel fognak találkozni, ám lányuk egy másik nőt mutat be nekik társaként.
Nincs ezzel semmi baj
A papa, akit az egyik legnépszerűbb cseh színész, Ivan Trojan alakít, egy pillanatra meglepődik, majd a lehető legtermészetesebb gesztussal ölei meg lánya barátnőjét. Ezután boldog családként folytatják az útjukat Magyarország fővárosa felé reklámozva a cseh vasutak nemzetközi járatait.
A közösségi médiában semmi perc alatt több ezren nézték meg a hirdetést és sok százan osztották meg azt másokkal. A kommentelők egy részének nem kerülte el a figyelmét, hogy a járat Magyarország felé vette az irányt, amelynek kormánya és parlamentje fasírtban van az EU-van az LMBT kisebbségekkel kapcsolatos - brüsszeli megítélés szerint kulturálatlan - jogalkotása miatt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)