Az immáron nyolcadik alkalommal végrehajtott európai pénzszállítók elleni akció (EMMA8) nemcsak Európában, de azon kívül – Kolumbiában, Szingapúrban és Ausztráliában – is lecsapott a futárokra és az őket beszervező bűnözőkre. A letartóztatásokon kívül a hatóságok mintegy 8800 pénzszállítót és 222 toborzót, valamint 4089 hamis pénzügyi tranzakciót is azonosítottak.
A szeptember elejétől november végéig tartó rendőrségi műveletet az Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Szervezet (Interpol) és az Európai Bankszövetség (EBF) is támogatta mintegy 1800 pénzintézet bevonásával – idézi az MTI.
Az Europol felhívta a figyelmet, hogy pénzszállítói tevékenység jelentős szerepet játszik a nemzetközi pénzmosásban, lehetővé téve a bűnözők számára, hogy gyorsan és hatékonyan mozgassák az pénzeszközöket egy – gyakran különböző országokban lévő – számlahálózaton keresztül.
Ezen a héten az Europol nemzetközi partnereivel, az Európai Bankszövetséggel és a pénzügyi intézményekkel együtt, kampány keretében felhívja a figyelmet erre a bűncselekményre és annak büntetőjogi következményeire.
Az Europol kiemelten felhívja az emberek figyelmét, hogy ha bárkit azzal keresnek meg ismeretlenek, hogy fogadjanak el pénzt készpénzben vagy bankszámlára, majd az összeget jutalék fejében juttassák el harmadik félnek, akkor mindenki mentse el a bizonyítékokat, utasítsa vissza a felkérést, és azonnal értesítse a bankját és a rendőrséget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Még egy jelentős világszervezet vezetője távozott húsvétkor

Botrány a köbön: Egy másik csoportban is megosztotta a titkos hadi információkat a miniszter

Sokakat vág földhöz az elszegényedés, a spórolás lett az új fogyasztási trend

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne
