Pedig az Európai Unió vezetői szerdán napközben még reménykedtek abban, hogy csütörtökön alá lehet írni az egyezményt, bár hozzátették, hogy jobb később, mint soha.
A belga politikusok tárgyalásuk folytatását csütörtök délelőtt 10 órára tűzték ki, és Didier Reynders külügyminiszter lehetségesnek mondta, hogy egy órával később meglesz a közös belga álláspont, és az EU nagykövetei azonnal áttekinthetik azt. Ha áldásukat adják rá, akkor is a módosított megállapodástervezetet még vissza kell vinni a vallon parlamentbe és más belga kormányhivatalokba. Ezért mondta szerdán Paul Magnette vallon kormányfő: "Sajnáljuk, de lehetetlen lesz holnap megtartani az EU-Kanada csúcstalálkozót, bár semmiről nem lehet kijelenteni, hogy lehetetlen."
Ezek után jelentette be a kanadai kormányfő, hogy egyelőre nem utazik Brüsszelbe. "A kanadai küldöttség nem repül ma este Európába, de Kanada továbbra is kész aláírni ezt a fontos megállapodást, amikor Európa is kész lesz rá" - mondta Alex Lawrence, Chrystia Freeland kanadai kereskedelmi miniszter szóvivője.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani