Az elmúlt húsz év jelentéktelen inflációja után az amerikaiaknak is hozzá kell szokniuk, hogy újra romlik a pénzük a Forbes magazin szerint. Májusban az éves fogyasztói infláció elérte az öt százalékot, ami a legmagasabb 12 havi átemelkedés volt 2008 augusztusa óta. Akkor 5,4 százalék volt az infláció 2007 augusztusához képest.
Az árakat részben az energia drágulása, részben a használt autók árának növekedése okozta elsősorban, de az élelmiszerek is "kitettek magukért". Ebben a körben 4 százalékos volt a pénzromlás üteme 2020 májusához képest, ami - szemben a használt autók drágulásával - mindenkit érint. Így aztán a vásárlók stratégiai döntés elé kerültek arról, mit és hol vegyenek meg. A kereskedők, pedig megküzdhetnek az évi 850 milliárd dolláros amerikai élelmiszerpiac elosztásáért.
A helyzet ugyanis az, hogy a koronavírus-járvány elkoptatta a fogyasztók márkahűségét. A vevők kénytelenek voltak feladni begyakorolt vásárlási szokásaikat, és otthoni karosszékeikben ülve volt idejük arra, hogy vadásszanak a legjobb ajánlatokra. Az Inmar Intelligence piackutató cég felmérése szerint 80 százalékuk végigböngészte az internetet a jobb ára-érték ajánlatok felfedezésének reményében.
Hanyatló márkahűség
Ahogy a pénztárcájukon tapasztalják az árak rendületlen emelkedését, a vásárlók még inkább hajlamosak lesznek az egyik áruházlánc helyett a másik boltját választani, mert ott olcsóbban jutnak hozzá ahhoz, amire szükségük van. Az Inmar közvélemény-kutatása szerint több mint kétharmaduk, pontosan 68 százalékuk váltotta le eddigi kedvenc áruházát egy másik cég szupermarketjére azért, mert ott jobb árajánlatot kapott.
A felmérés azt mutatja, hogy a fogyasztók készek gyorsan változtatni bevásárlási szokásaikon költségeik csökkentése érdekében - mondja Spencer Baird, az Inmar Intelligence MarTech osztályának elemzője. Ezzel egyidejűleg a Placer.ai elemző cég ennek némileg ellentmondó következtetésre jut. Ők azt találták, hogy a vevők a járvány enyhülésével gyorsan visszatalálnak korábbi vásárlási szokásaikhoz. A kérdés az, mely cégek lehetnek ennek a nyertesei és a vesztesei.
Német siker
Az elemző cég kilenc élelmiszer-értékesítéssel foglalkozó áruházlánc forgalmi adatait vizsgálta 2020 novemberétől 2021 áprilisáig. Ezt az időszakot összehasonlították 2018-2019, azaz a járvány előtti utolsó békeév hasonló időszakával, és azt találták, hogy az Aldinak sikerült a legnagyobb növekedést elérnie. A német diszkontlánc 3,4 százalékos pluszt könyvelhetett el, miközben a Magyarországon ismeretlen Albertsons például csak 2,4 százalékost, és a Walmart Neighborhood Market 5,1 százalékos mínuszban végzett.
Az árversenyben a Forbes szerint az Aldi irigylésre méltó helyzetben van. Amellett, hogy diszkontláncként olcsóságáról ismert, a Market Force Information fogyasztói információs szervezet az elmúlt 10 évben jó ár-értékű kínálatáért a Grocery Value Leader címmel jutalmazta. A vállalat jelenleg 2100 áruházzal rendelkezik az USA 37 államában és idén további százat akar nyitni. Jó úton vannak afelé, hogy kiüssék az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok sorrendjében az Albertsonst a harmadik helyről.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)