Egy romániai lakos átlagban 7453 eurót (2,75 millió forint) költhetett el idén - írja a Maszol. A Gfk piackutató cég nemzetközi összehasonlító tanulmánya szerint ez szinte pontosan a fele 42 európai ország 15 055 eurós átlagának. A tanulmányból kiderül, hogy Romániában a régiós eltérések markánsabbak, mint Magyarországon.
A legtöbb európai országhoz hasonlóan Romániában is a fővárosban és vonzáskörzetében a legnagyobb a vásárlóerő. Bukarestben és Ilfov megyében átlagban 13 100 euró költőpénze van egy lakosnak. Ez csak 13 százalékkal marad el az európai átlagtól, ellenben 76 százalékkal nagyobb az országos átlagértéknél.
Magyarországon is a főváros a leggazdagabb térség, azonban a régiós különbségek kisebbek, mint nálunk: Budapest vásárlóereje 35 százalékkal alacsonyabb az európainál, a magyar átlagot pedig 27 százalékkal haladja meg. Mivel a magyarországi átlagos vásárlóerő hajszállal nagyobb a romániainál, 7 642 euró, ez azt jelenti, hogy egy bukarestinek több pénze van, mint egy budapestinek.
Románián belül a Kárpátokon belüli három fejlesztési régióban a legnagyobb a vásárlóerő. A Gfk adatai szerint a Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyék alkotta dél-nyugati régió áll a legjobban, ahol a lakosoknak az országos átlagnál 13,6 százalékkal több pénz áll a rendelkezésükre. A Székelyföldet is magába foglaló központi régióban a vásárlóerő 105,8 százaléka az országos átlagnak, míg az észak-nyugatiban 100,6 százaléka.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson