Teljesen irreálisnak tartja a kormány által kitűzött, a GDP 5,84 százalékának megfelelő költségvetési hiányt Cristian Popa, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagja - vette át az economica.net hírét a Maszol.
A Költségvetési Tanács azt mondja, hogy a reális deficit hét százalék lesz, s azt is, hogy az viszonylag alacsony árbefagyasztási és kompenzációs költségekkel számolt. Így ha ennél pesszimistábbak vagyunk, ha az árszabályozási rendszer változatlan marad, és 40 milliárd lejbe kerül, akkor a deficit valószínűleg meg fogja haladni a GDP kilenc százalékát.
Még nagyobb lehet a baj
Cristian Popa fölöttébb kritikusan nyilatkozott a kormánynak a közalkalmazotti bérek emelésére vonatkozó döntéséről is, olyan gépkocsihoz hasonlítva az országot, melyet két sofőr próbál vezetni, két irányba. Az egyik sofőr fékez, a nemzeti bank, amely egy éve fékezné a pénzkiáramlást. Azonban a másik oldalon, a költségvetési hiány oldalán nem látunk fékezést.
Ott folyamatosan folyik ki a pénz. Két hónappal ezelőtt adóemelésről beszéltünk pont a deficit csökkentése érdekében, szolidaritásról beszéltünk, most azonban a kiadások növeléséről van szó. A szakértő látja hogy az infláció mindenkit érint, de végső soron itt a pénzügyi fegyelemről van szó szerinte. Ha ez nincs meg, akkor a jövőben még nagyobb gondok lesznek - véli a közgazdász.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat