A FINA pénteki hírlevele szerint a hétfői határidőig a magyar főváros mellett Ausztrália Melbourne-nel, Oroszország Kazannyal, Szerbia Belgráddal, az Egyesült Államok Greensboróval, valamint Kína és Ukrajna egy később megnevezendő helyszínnel jelezte érdeklődését - írta az MTI.
A szervezet és a jelentkezők képviselői január 25-én találkoznak Lausanne-ban, ahol a FINA átadja a pályázat pontos feltételeit tartalmazó dokumentumokat. Ezt követően a szövetségeknek június 17-ig van lehetőségük beadni a hivatalos pályázatot, a FINA vezető testülete pedig július 11-én dönt a helyszínekről.
Magyarország - Budapesten és Balatonfüreden - tavaly már rendezett vizes világbajnokságot, míg 2020-ban az úszók, vízilabdázók, szinkronúszók és műugrók Európa-bajnokságát rendezik meg a Duna Arénában, amely 2024-ben a rövidpályás vb-nek ad otthont.
A 2019-ben a dél-koreai Kvangcsu, 2021-ben a japán Fukuoka, 2023-ban pedig a katari Doha ad majd otthont a nagymedencés vb-nek.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!