A jövő péntektől érvényes szabályok hatálybalépését Georges Gilkinet belga mobilitási miniszter jelentette be: a legtöbb belga város közösségi közlekedésének részét képező elektromos rollereket csak 16 éven felüliek használhatják.
Az eszközök a továbbiakban nem közlekedhetnek a járdán, de a biciklisávokat használhatják. A gyalogosok számára kijelölt zónákban táblák jelzik majd, hogy a rollerek használata megengedett-e. A rollereket egyszerre csak egy ember használhatja, utast szállítani annak életkorától függetlenül is tilos. Az eddig hangtalanul suhanó, ezért nehezen észlelhető rollereknek a jövőben zajt kell majd adniuk.
Az eszközök rendezetlen leparkolása elkerülése érdekében a rollerek számára parkolózónákat jelölnek ki. Ez a szabályozás érvényes lesz a közösségi biciklikre is. A parkolásra kijelölt területen kívül leállított járművek utolsó használói, valamint a fenti szabályok bármelyikét megszegők bírságra számíthatnak.
A hírportál cikkében emlékeztetett, az elektromos rollerek sokaknak bosszúságot okozó, rendetlen leparkolása mellett a szabályok bevezetését az eszközökkel elszenvedett balesetek számának növekedése indokolta. Amíg ugyanis 2019-ben 59 rolleres balesetet regisztráltak, ez a szám 2021-ben 1022-re emelkedett, köztük több halálos kimenetű is volt - írja az MTI.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat