Az ifjúsági garanciaprogramok mielőbbi megvalósítása mellett érvelt Andor László uniós biztos a norvég fővárosban, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) európai regionális csúcsán - áll közleményében. "A józan ész azt diktálja, hogy mindenekelőtt a fiatalok számára hozzunk létre munkahelyeket. Az Európai Unió nem lehet megosztott ebben a kérdésben. Ha erre a célra fordítjuk forrásainkat, elkerülhetjük, hogy a későbbiekben jóval magasabb gazdasági és szociális árat fizessünk a mulasztásokért" - fogalmazott Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos.
Kiemelte, hogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács által is támogatott kezdeményezés, az Ifjúsági Garancia megvalósításához a következő uniós költségvetési ciklusban 6 milliárd euró áll majd rendelkezésre. Andor László szerint a válságkezelés során olyan stratégiát érdemes követni, amely a fiskális kiigazításért tett erőfeszítések mellett legalább ugyanakkora fontosságot tulajdonít a munkahelyteremtésnek és a szociális feszültségek enyhítésének.
A magyar biztos tájékoztatta a nemzetközi intézmények képviselőit, hogy az uniós állam- és kormányfők a júniusi brüsszeli csúcstalálkozóján alakítják majd ki álláspontjukat a gazdasági integráció szociális szempontjairól.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat