Az euróövezet GDP-je 14 százalékkal csökken a folyó második negyedévben, 2020-ban pedig 8,7 százalék lehet a visszaesés - mondta az MTI szerint az Európai Központi Bank (ECB) elnöke.
Christine Lagarde az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozó bizottsága hétfőn tartott online meghallgatásán egyebek között azt mondta, hogy az euróövezetben az első negyedévben a GDP 3,8 százalékkal csökkent éves összevetésben, és hogy számításaik szerint 14 százalék lesz a visszaesés a június végével záródó második negyedévben.
Az idei év egészére az Európai Központi Bank 8,7 százalékos gazdasági visszaesést vár az euróövezetben, ahol jövőre már 5,2 százalék lehet a GDP-növekedés - mondta Christine Lagarde.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak