Heiko Maas a nagykövetek értekezletén elmondta, hogy telefonon tárgyalt Ernesto Araújo brazil külügyminiszterrel, akinek pénzügyi és technikai segítséget ajánlott az amazóniai esőerdőkben kitört tüzek oltásához.
"Nem nézhetjük tétlenül, amint a lángok felperzselik a bolygó zöld tüdejét" - mondta a szociáldemokrata politikus, kiemelve, hogy az Amazonas-medence védelme közös, globális feladat. Az Európai Unió és a Mercosur - a Dél-amerikai Közös Piac - idén júniusban megkötött szabadkereskedelmi egyezményének németországi megítélésében központi szerepe van a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem ügyének.
Brazília elkötelezte magát az erdőirtás megfékezése mellett, a tüzek pedig "drámai módon" mutatják, mennyire sürgető ennek a vállalásnak a teljesítése - mondta a német diplomácia vezetője.
Heiko Maas bejelentése előtt alig két héttel, augusztus közepén a német környezetvédelmi minisztérium úgy döntött, hogy az amazóniai esőerdők irtásának drasztikus felgyorsulása miatt leállítják az őserdők és a biodiverzitás védelmét szolgáló programok támogatását, és zárolják a Brazíliának erre a célra szánt 35 millió euró (11,5 milliárd forint) támogatást.
Időközben rendkívüli mértékben megnövekedett az esőerdőkben pusztító tüzek száma. Műholdas felvételek szerint Brazília-szerte 85 százalékkal nőtt a tűzesetek száma az idén az előző évhez képest, főként az Amazonas-medencében. Környezetvédők szerint Jair Bolsonaro elnök arra bátorítja a mezőgazdasági termelőket, hogy az őserdők irtásával szerezzenek új területeket maguknak.
A világ hét legfejlettebb országát összefogó G7 csoport vezetői a franciaországi Biarritzban hétfőn befejeződött csúcstalálkozójukon azonnali, 20 millió dolláros segélyt ajánlottak fel az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, és kezdeményeztek egy hosszú távú globális programot az amazóniai esőerdő védelmére, amelyet azonban Brazília visszautasított.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az