Magyarország jelenleg nagyjából a tizedik a világon az elektromos akkumulátorok exportőrei között, de azt jósolják, hogy 2025-re a harmadik legnagyobbá válhat az EU-ban Németország és Lengyelország után - írja a 24.hu az ágazatról szóló cikkében. A kormány tervei ennél is ambiciózusabbak, a második helyet célozták meg – derült ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter októberi nyilatkozatából.
Az ország 17 településén jelentek meg a zömében ázsiai e-akkumulátor-beruházók, összesen 20 cég több mint 2800 milliárd forintot fektetett be, ehhez 308 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak. Az említett 2800 milliárd forintnyi beruházás több év alatt valósul meg, de így is hatalmas összegről van szó. Közel akkora, mint amennyit például egészségügyi kiadásokra szán idén a kormány, és nem sokkal kevesebb, mint amekkora bevételt a személyi jövedelemadóból állítottak be a 2022-es költségvetésbe.
Az akkumulátorgyáras építkezésekkel kapcsolatban több helyen is jellemző, hogy azok kiemelt beruházások. Nem mindenhol kérdezték meg a helyben lakókat a döntések előtt. Az SK Innovation komáromi gyárainak közelében élők például azt tapasztalják, hogy mindig van valami zaj, zúgás, csörömpölés. Üzemzavar is volt nem régiben az egyik komáromi akkumulátorgyárban, veszélyes anyag szivároghatott, és a mentőszolgálat 14 munkást kórházba vitt.
A Samsung gödi gyárában tavaly májusban még az első létesítménynek sem volt meg minden engedélye, de működött a felső küszöbértékű veszélyes üzem. A helyiek hiába panaszkodnak, például a zajra, a megnövekedett forgalomra, hiába aggódnak az ivóvízükért a beruházásokkal összefüggésben, a kiemelt gazdasági övezet terjeszkedését – úgy tűnik – semmi nem állíthatja meg.
A gödi akkumulátorgyárból egyszer már szivárgott a súlyosan veszélyes elektrolit. A Dongwha felső küszöbértékű veszélyes üzemként bejegyzett elektrolitgyára és a mellé tervezett üzem Tárnoktól egy kilométerre, Sóskúttól pedig kevesebb mint 1,5 kilométerre épül, közel Pusztazámorhoz és Érdhez is. A lakosságot előzetesen nem tájékoztatták a beruházásról, később pedig hiába tiltakoztak.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy