A minisztérium előírta azt is, hogy a sofőrök csak hidzsábot viselő nőt vehetnek fel, egyúttal felszólították az embereket, hogy ne hallgassanak zenét az autóban - idézi az AFP hírét a 444.hu.
A tálibok augusztusi visszatérése óta súlyosan korlátozzák a nők szabadságát Afganisztánban. Sok kiskorú lány nem mehet középiskolába, megtiltották az olyan szappanoperák és műsorok sugárzását a tévében, amikben női színészek játszanak, a női műsorvezetők pedig szintén csak hidzsábban szerepelhetnek.
A tálibok a 90-es években burkát írtak elő a nők számára, korlátozták az utcára lépésüket, a munkavállalást és a tanulást.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral