Még Barack Obama elnöksége alatt tiltották meg több génmanipulált növényfaj ültetését, valamint sok növényvédőszer használatát. A neonikotinok tilalmára azért volt szükség, mert azok bár nem a méheket célozták, de azok tömeges kipusztulásához vezettek.
A két évvel ezelőtti korlátozást most feloldotta az Egyesült Államok kormányzati szakhivatala. Az amerikai Nemzeti Hal- és Vadvédelmi Szolgálat mostani döntése a védett menedékhelyekre vonatkozik. Ezeken a területeken csak korlátozott mezőgazdasági tevékenység folytatható, épp azért, mert ezeket a részeket a vadon élő állatok biztonságos szaporodására használják. Azonban a farmerek bizonyos növényeket eddig is ültethettek ide - írja a Guardian.
A tilalmi listán olyan anyagok szerepeltek, amelyek a beporzórovarokra voltak veszélyesek, ugyanis a tömeges méhpusztulás egyre nagyobb nehézségeket jelent a világon. Nem véletlen, hogy a most kivételt képező neonikotinok hamarosan Magyarországon is kivezetik őket.
A mostani lépést azzal indokolja a kormányzat, hogy egyrészt Donald Trump elnök még a választási kormányban a szövetségi szabályozások visszanyesését ígérte. Valamint az indoklás szerint az is cél, hogy a farmerek termelése növelhető legyen.
A bejelentett változtatás annyiban reményt keltő, hogy a hivatalos indoklásban az szerepel, hogy a GMO-növények és neonikotinok alkalmazása tilos marad, de Greg Sheehan, a Hal és Vadvédelmi Szolgálat igazgatóhelyettese kijelentette, hogy használatukról eseti döntéseket hoznak majd a farmerek kérésére.
A fotó forrása: Pexels/Johann Piber.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket