A decemberi adat több mint 30 éve, 1991 júliusa óta a legmagasabb, ami részben annak a következménye, hogy Törökországban 36,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Törökországot nem számítva az OECD-országok inflációja 5,6 százalék volt decemberben a novemberi 5,3 százalék után - írja az MTI.
Az energiahordozók árnövekedése az OECD-országban 25,6 százalékra lassult a novemberi 27,6 százalékról, ugyanakkor az élelmiszerek áremelkedése 5,5 százalékról 6,8 százalékra gyorsult.
Az élelmiszer- és energiaárak nélküli, úgynevezett maginfláció 4,6 százalék volt decemberben az egy hónappal korábbi 3,9 százalék után.
Az OECD-országokban tavaly átlagosan 4 százalék, 2000 óta a legmagasabb volt az infláció, jóval magasabb a 2020. évi 1,4 százaléknál. Tavaly az energiaárak 1981 óta a legnagyobb mértékben, 15,4 százalékkal emelkedtek, míg 2020-ban még 6,5 százalékkal csökkentek.
2021-ben a maginfláció 2,9 százalék volt az egy évvel korábbi 1,8 százalék után.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex az eurózónában 5 százalék volt decemberben a novemberi 4,9 százalék után, az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 2,6 százalékon maradt. Az Európai Unió statisztikai hivatalának előzetes számításai szerint a HICP növekedése 5,1 százalékra gyorsult januárban, miközben a maginfláció 2,3 százalékra lassult.
A G20-országokban az infláció decemberben 6,1 százalékra emelkedett az előző havi 5,9 százalékról. Különösen Indiában nőttek a fogyasztói árak, a novemberi 4,8 százalékról 5,6 százalékra decemberben, Dél-Afrikában 5,9 százalékra 5,5 százalékról és Indonéziában 1,9 százalékra 1,7 százalékról. Magyarországon 2021-ben 5,1 százalékos volt az éves infláció a decemberi 7,4 százalékos adat után. A maginfláció decemberre 6,4 százalékosra emelkedett.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok