Decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A piaci elemzők ennél alacsonyabb, 7,1-7,2 százalékos mutatóra számítottak.
A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, ezzel pedig megszületett a 2021 egészére vonatkozó inflációs szint, ami 5,1 százalék.
Ez egyben azt is jelenti, hogy nem november volt a 2021-es inflációs csúcs, illetve a csúcs inkább plató, lévén átlagban tizedet sem mérséklődött egy hónap alatt az áremelkedés dinamikája.
Éves összevetésben, 2021. decemberben:
- Az élelmiszerek ára 8,0, ezen belül az étolajé 26,8, a liszté 23,7, a margariné 22,8, a kenyéré 15,2, a baromfihúsé 13,4, a tejé 12,1, a péksüteményeké 11,6, a munkahelyi étkezésé 9,9, az éttermi étkezésé 9,6 százalékkal nőtt.
- A járműüzemanyagok ára 25,9, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 15,1 százalékkal lett magasabb.
- A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 8,9, ezen belül a dohányáruk 12,7 százalékkal drágultak.
- A tartós fogyasztási cikkekért 7,5, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 15,3, a szobabútorokért 14,5, az új személygépkocsikért 8,4, a használt személygépkocsikért 7,2 százalékkal kellett többet fizetni.
- A szolgáltatások díja 5,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 14,5, a járműjavítás és -karbantartás 9,6 százalékkal került többe.
Hónapos alapon, 2021. novemberéhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek:
- Az élelmiszerek 1,4, ezen belül a tej 7,8, a tejtermékek 6,1, a száraztészta 3,4, a kenyér 3,1, a cukor 2,9, a baromfihús 2,7, a sajt 2,4, a tojás 2,3, a büféáruk 2,2, a liszt 2,0 százalékkal drágább, a kávé 3,2, a csokoládé, kakaó 1,6százalékkal olcsóbb lett.
- A tűzifa ára 1,5, a palackos gázé 3,0 százalékkal nőtt.
- A járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal csökkent.
- A tartós fogyasztási cikkekért 1,1, ezen belül a használt személygépkocsikért 2,1, az új személygépkocsikért 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.
Így 2021 egészében a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal nőttek. Ezen belül:
- A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak 10,9 százalékkal.
- Az egyéb cikkek ára 9,6, a tartós fogyasztási cikkeké 4,5, az élelmiszereké 4,1, a szolgáltatásoké 2,9, a háztartási energiáé 0,5, a ruházkodási cikkeké 0,2 százalékkal emelkedett.
- A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,6 százalékkal nőttek.
Megnevezés | Előző hó=100,0 | Előző év azonos hó=100,0 |
Fogyasztói árak | 100,3 | 107,4 |
Harmonizált fogyasztói árak | 100,3 | 107,4 |
Maginfláció (eredeti, szezonálisan kiigazítatlan) | 100,8 | 106,4 |
Nyugdíjas fogyasztói árak | 100,4 | 106,7 |
Forrás: KSH |
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)