Beigazolódtak a várakozások, s a Christie's aukciósház január 26-án New Yorkban megrendezett, régi mesterek alkotásait felvonultató aukcióján a teljes forgalom meghaladta a 26 millió dollárt. Igaz, a bevétel csaknem fele egyetlen tétel eladásából származott: Rembrandt festményét, a Vörös zekés férfi portréját ugyanis 12,66 millió dollárért árverezték el. A Sotheby's egy nappal korábbi, szintén New York-i aukcióján több értékes reneszánsz műalkotás kelt el.
Egy friss kutatás szerint a szektorban dolgozó munkavállalók többségének nincs kötődése a cégéhez.
Matus Sutaj Estok belügyminiszter szerint talán mégsem egyedül cselekedett a merénylő, vannak erre utaló jelek.
Az Economx balatoni tapasztalatai szerint általánosságban „csak” 8-10 százalékos az emelés.
Még időben foglalja le a helyét, aki idén nyáron vonattal utazna az Adriára.
Egyes elemzők szerint igen, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.