Összehasonlításra, tendenciakövetésre valójában csak akkor adódhat alkalom, ha egy bizonyos mű évtizedek alatt többször cserélt gazdát, ebben az esetben az egyes árak mutatják, hogy mennyire bizonyult a tárgy jó befektetésnek. Sajnos Magyarországon ritka alkalom ugyanattól a szerzőtől több művet felfedezni az eladásra kínált tételek között. Igazán csak a 19. század második feléből származó osztrák művészek neve bukkan fel akár egy éven belül többször is. Az általános műveltség részeként is ismert művészek nevével viszont szinte egyáltalán nem találkozunk, legfeljebb sokszorosított grafikáikkal vagy követőik, műhelyük munkáival - természetesen az eredetinél nagyságrendekkel alacsonyabb árakon. A 19. század végétől a második világháború végéig számos magángyűjtemény őrzött rendkívüli kvalitású és értékű műveket, ezek szinte kivétel nélkül közgyűjteményekbe, eladás útján Nyugat-Európába és a tengerentúlra kerültek, a többit 1944 után hurcolták el hazánkból. A Magyar Nemzeti Galéria 1981-es kiállítása a legnagyobb magángyűjteményekből válogatott, ekkor 14. századi firenzei szárnyas oltártól Lorenzo Lotto férfiportréján át Bellotto és Egon Schiele művéig gazdag külföldi anyagot vonultatott fel a tárlat. (Az elmúlt években több tétel megfordult árveréseken az akkor kiállított festmények és szobrok közül, ezeket a katalógusok általában jelezték.) Azonban ebből is apadt a „készlet”, hiszen több darab közgyűjteménybe került, és nem valószínű, hogy újabbak érkeztek volna Magyarországra. A választék tehát többnyire a műhelymunkákra, a követők alkotásaira, illetve a sokszorosított grafikákra korlátozódik, ennek fényében jelentős árakat sem várhatunk a tételektől. A BÁV régi aukciós indexeit böngészve néhány nagyobb ár ugyan előfordul, de csak relatív magas értékekről beszélhetünk - ezeket a hazai „sztárok”, a magyar főművek rendre meghaladták már akkor is. (Az alábbi táblázatban közzéteszünk néhány érdekesebb árat az elmúlt évtizedekből.) A sokszorosított grafikák között találunk eredeti sablonokról (Rembrandt, Dürer) készült későbbi, ám így is 16-17. századi rézkarcokat, fametszeteket, illetve a 20. század nagyjai által akár eredeti aláírással ellátott litográfiákat, szitákat. Ezek beazonosítása, az aláírás eredetiségének kérdése sokakat elbizonytalanít, ez látható az árakon - feltéve, hogy a művek egyáltalán elkelnek. Mindannyian olvastunk már színes írásokat üres lapokról, amelyeket Dalí vagy Picasso „jókedvében” szignált, vagy éppen az örökösök, munkatársak láttak el hamis aláírással. Való igaz, hogy ezekből lényegesen több van forgalomban, mint valóban eredetiből, de hogy a magyar piacon felbukkanó lapok mennyire valódiak, és mekkora a valós, nemzetközi piaci értékük, azt szinte lehetetlen bizonyosan megállapítani. Régi mesterek nevéhez kapcsolódó műhelyek munkáit, illetve követőikét a Nagyházi Galéria, a Polgár Galéria és a BÁV árverezi, a huszadik századi klasszikusok által aláírt (?) nyomatok többnyire a Polgár Galéria aukcióin fordulnak elő. R. E.