Vígh László Tolnanémedi polgármestere májusban jelentette be, hogy mintegy tíz, 3000-4000 négyzetméteres közművesített, vagy könnyen közművesíthető telket kínálnak az építkezőknek a településen, amely a tolnai borvidékhez tartozik. A cél az lett volna, hogy nőjön a lakosok száma Tolnanémediben: azt szeretnék, ha fiatalok helyben maradnának vagy letelepednének a településen – tette hozzá a kormánypárti polgármester.
A vg.hu cikke szerint a Tolna vármegyei tamási Járásban található település képviselő-testülete végül nem hagyta jóvá, és ideiglenesen felfüggesztette ezt a tervet. A polgármester szerint a döntésben közrejátszott, hogy az érdeklődőktől olyan jelzések érkeztek, hogy nem szeretnének életvitelszerűen a településen élni. Ebből arra következtettek, hogy nem komolyak a szándékaik, inkább az üzletet látták a kezdeményezésben.
Mint mondta, nagy visszhangja volt a tervezett önkormányzati rendeletnek, végül képviselőtársai meggyőzték, hogy csak felesleges problémákat okozna, ha keresztülvinnék az elhatározást. Tudja azt is, hogy sokan vették tudomásul csalódottan a döntést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az