A tárcavezető hangsúlyozta, a gazdák tájékoztatása érdekében az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei országjárást tartanak. Legutóbb Nagy István számolt be a kalocsai és környékbeli gazdáknak a 2027-ig tartó időszakra az Európai Unió által előírt fontos változásokról. Hozzátette, a szaktárca célja, hogy áprilisra, az egységes kérelmek benyújtási időpontjára a termelők megismerjék a lehetőségeket és a feltételeket.
Nagy István kifejtette, ezeken a fórumokon a gazdáknak elmondják az őket érintő legfontosabb újdonságokat, a támogatások igénybevételének legfőbb kritériumait, és lehetőségük van feltenni a kérdéseiket is. Ezen felül a szaktárca és a NAK felkészíti a falugazdászokat és a szaktanácsadókat is, akikhez a gazdálkodók bátran fordulhatnak, sőt, tájékoztató anyagokat és videókat is közzétesznek. Saját honlapja lesz az agrártámogatási rendszernek, amelyen minden fontos információt elérhetnek majd az érdeklődők.
A miniszter leszögezte, hogy minden lehetséges eszközzel a gazdák mellett állnak, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy az információt minél több termelőhöz eljuttassák. A tét nagy, hiszen a tavasszal benyújtható egységes kérelmekkel öt jogcímen összesen 1340 millió euró közvetlen terület- és állatalapú támogatás igényelhető.
Közösségi oldalán a tárcavezető arról is beszélt, hogy a gazdák pénzügyi támogatása biztosított, a KAP Stratégiai Terv keretében 5377 milliárd forint érkezik a magyar agrárium finanszírozására 2027-ig. A terv középpontjában a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztések és a generációváltás ösztönzése áll. Lényeges, hogy a gazdák 2023-ban tájékozottan döntsenek, behatóan ismerjék a támogatási elemeket, hogy élni tudjanak ezekkel a történelmi lehetőségekkel. „Ennyi forrás még sosem állt a mezőgazdaság rendelkezésére, bízom benne, hogy nagyon sikeres támogatási időszakot fogunk zárni” – fejezte be Nagy István.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)