A MÁV a becsült ellenértéket 1 millió 939 ezer euróban határozta meg. Ez jelenlegi árfolyamon mintegy 620 millió forint, tehát egy tábla közel 9 millió forintba kerül. A 70 tábla fele az első-, míg a másik fele a másodosztályú kocsikba kerül úgy, hogy minden kocsi egy táblát (kijelzőt) kap.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 620 millió forintot, és ebből 380 millió, vasúti járművekhez szállított, audio-vizuális utastájékoztató rendszerek értékesítéséből származott.
Kapcsolódó
Az ajánlatok beadási határideje március 8. Az értékelésnél egyedül az ár számít.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint