A GVH honlapján közzétett döntés szerint “vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn”. Mint azt korábban megírtuk: a gázipari infrastruktúrát kezelő Tigázból, addigi többségi tulajdonos MET kiszáll, és gyakorlatilag napelemparkot kapott az üzletkötésért cserébe.
A részvényátruházással létrejött üzletről március elején a közleményt kiadó Opus Dzsubák Attila Zsolt vezérigazgatót idézve közölte, hogy a Tigáz az eszközportfóliójuk "értékes eleme lesz, amely kiszámítható, stabil bevételt biztosítva, jelentős mértékben járul hozzá cégcsoportunk eredménytermelő képességéhez". Akkor úgy látták, hogy a tranzakció március 31-éig lezárulhat.
Az eladó MET, mely olyan megállapodást kötött, melynek értelmében a Buzsák községen működő, 77 MWp teljesítményű napelemparkot veszi meg az Opustól, az adásvétel bejelentésével egyidőben interjúban magyarázta el a döntését. A Növekedés.hu-n megjelent cikkben Lehőcz Balázs, a MET eszközmenedzsmenti vezetője azt nyilatkozta, hogy bár eredetileg egy nagy energetikai infrastuktúra-portfólióban gondolkoztak, ma már a MET elsősorban a megújuló energiaforrások felé nyit.
A Tigáz az észak-kelet magyarországi régió egyik nagy földgáz elosztói tevékenységet végző cége, mintegy 33 ezer kilométeres gázvezeték hálózattal rendelkezik. A társaság 2019-es, hitelesített üzemi eredménye 6,7 milliárd forint volt (32 milliárd forintos árbevétel mellett), a nyeresége pedig elérte a 2,3 milliárd forintot. Az Opus a Tigázt az Opus Energyn keresztül fogja tulajdonolni, amelynek része a tavaly megvásárolt Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Is. A két infrastruktúra céggel az adásvételek lezárását követően az Opus Global NyRt. a magyar energiapiac meghatározó szereplőjévé válik.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak