Megszűnik az egyik legjelentősebb hazai sportszergyártó. A Marathon Sportszergyár Zrt. végelszámolásáról tavaly döntöttek, de az eljárás felszámolásba fordult - írta a Gazdaság.hu. A társaság tavaly 50 főt foglalkoztatott. A sporszergyár több közbeszerzési eljáráson indult, legutóbb egy békéscsabai iskolának szállíthatott sportszereket 15 millió forint értékben.
A társaságot 1999-ben hozta létre öt magánszemély, Marathon Sportszergyár Kft. néven, 2003-ban alakult részvénytársasággá. Ebben az évben adták át a cég 2500 négyzetméteres gyártócsarnokát, ahol az összeszerelő üzem, a raktár és irodahelyiségek találhatóak. Az Opten adatai szerint az egyik tulajdonost időközben kizárták, az ő üzletrészét (az akkori törzstőke 57 százalékát) nyilvános árverés keretében értékesítették 2001-ben. Jelenleg a társaság tulajdonosi struktúrája nem nyilvános.
A társaság honlapja szerint óvodai-, készségfejlesztő eszközöket, labdákat, hálókat, tornaszőnyeget, színpadot, sőt még falburkolatot is kínál viszonteladók részére.
A gyár jegyzett tőkéve 2011-ig 160 millió forintot tett ki, tavaly azonban ezt ötmillió forintra mérsékelték. Az adóhivatal 2007 óta több alkalommal kezdeményezett végrehajtást a társaság ellen. A cégadatok szerint a csúcsév a 2008-as volt, akkor a forgalom elérte a 465 millió forintot, később már a 400 milliót sem tudta meghaladni.
2010-ben, az utolsó elérhető beszámoló alapján 378 millió forint nettó árbevételt ért el, nyeresége 16 millió forintot tett ki - áll a hírportál közleményében. (A társaság egyébként a 2005-ös évet leszámítva végig nyereséges volt, bár a profit mindvégig szerény, 20 millió forint alatti maradt.)
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak