Az Euronics tapasztalatai szerint az elmúlt években egyre inkább online is keresik a Black Friday akciókat a magyar vásárlók. Ez egyrészt adódik abból, hogy a neten könnyebben összehasonlíthatók a különféle műszaki kereskedők akciói, másrészt abból, hogy így megspórolható az utazásra fordított idő, illetve elkerülhető az üzletekben kialakuló tumultus és sorban állás.
A 2022 májusában hatályba lépett jogszabály-módosítás ráadásul garantálja, hogy a vásárlók a kedvezményes ár mellett a megelőző legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat látják majd, azaz biztosak lehetnek abban, hogy a megjelölt akciók valósak, és nem mesterségesen létrehozott árengedmények.
„Az elmúlt években – nem utolsó sorban a járvány hatására – erősen átalakultak a vásárlói szokások, egyértelműen előre tört az online piac. Ez igaz a Black Friday kapcsán is, ami magával hozta, hogy az online szereplőknek ilyenkor a megszokottnál akár 20-50 százalékkal több rendelést kell kiszolgálniuk” – mondja Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezető igazgatója. A szakember szerint mindez azt hozta magával, hogy a Black Friday már évek óta nem csupán egyetlen napot jelent, hanem sok kereskedőnél elnyúlhat akár egy hétre is.
A legkeresettebb termékek
Tavaly és két éve is többnapos volt a Black Friday-szezon a Euronics-nál, a vásárlók pedig a teljes időszakot kihasználták az árkedvezmények érvényesítésére. A legkeresettebb termékkategóriák köre hasonlóan alakult mindkét évben: a legtöbb termék a háztartási kisgépek kategóriájában fogyott, ezt pedig a szépségápolási eszközök követték. Míg 2020-ban a harmadik helyet a számítástechnikai kiegészítők foglalták el, 2021-ben már a mobiltelefonok kerültek a dobogóra.
Mindkét évben kiugróak voltak az eredmények az egészségmegőrzéshez köthető termékek – például elektromos fogkefék – és telefonok kategóriájában is, illetve látványos volt az érdeklődés az elöltöltős mosógépek iránt – 2021-ben a Black Friday ideje alatt 76 százalékkal többet adott el ezekből az Euronics.
Mi lesz idén?
„Idén is a háztartási kisgépek és a szépségápolási termékek kategóriáiban számítunk a legtöbb eladott termékre, de a telefonok, IT-termékek és számítástechnikai kiegészítők iránti megnövekedett érdeklődés is várható. Az idei évben bevezetett új termékkör, a játékok kategóriájában is nagy mennyiségű eladást tervezünk” – mondja Fazekas Bálint.
A Black Friday idén rendhagyó módon egybeesik a labdarúgó világbajnoksággal, ami tipikusan a tévévásárlások időszaka. „A nagyobb sportesemények előtt mindig látványosan megugrik a televíziók értékesítése, és bár az elmúlt két évben is a nagyképernyős televíziók hozták az Euronics számára a legnagyobb árbevételt, 2022-ben arra számítunk, hogy még nagyobb lesz az érdeklődés a 55” feletti készülékek iránt a Black Friday hetén” – tette hozzá az ügyvezető.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)