"Ezt jelzi a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess leváltása is. Az autógyártók vagy olyan technológiai vállalatokká válnak, mint a Google, az Apple, a Microsoft, vagy függővé válnak a szoftveres óriásoktól" - mutatott rá a szakértő, hozzátéve, hogy a Tesla például úgy döntött, technológiai vállalattá válik.
A Volkswagen péntek este jelentette be, hogy Diess átadja hivatalát a Porsche vezérének, Oliver Blume-nak. Blume-ot már jó ideje lehetséges utódként tartották számon: neve többször is felmerült a színfalak mögött, amikor tavaly kiújult a Diess és a nagyhatalmú üzemi tanács közötti konfliktus a megszorító programok miatt.
A korábbi BMW-menedzser Diess vezette a Volkswagen e-mobilitás irányába végrehajtott átszervezését, valamint az üzleti profil mobilitási szolgáltatásokkal való bővítését. Az utóbbi időben azonban számos probléma jelentkezett, különösen a vállalat saját szoftverének akadozó és hatalmas költségeket felemésztő fejlesztésével.
A tervek szerint a szoftverfejlesztő leányvállalat, a Cariad saját jármű-elektronikai szoftverét 2026-tól a teljes Volkswagen konszern használatba vette volna. A jelentős profitot termelő Porsche számára azonban ez már túl késő, így a sportautó-gyártó egyelőre saját maga fejleszti a szoftvereket modelljeihez.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint