A tavalyi év során jelentős mértékben javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kkv-k vezetőinek körében – derült ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból. 

A lapunkhoz eljuttatott közleményben a képet úgy árnyalják, noha az érték továbbra is negatív tartományban áll, de a 2024-es év kutatási eredményeiből egy lassan, de biztosan javuló tendencia rajzolódik ki. 

Az említett mutató nyomán kifejtik, láthatóan jól fogadta a hazai kkv-szektor azokat az intézkedéseket, amelyeket a helyzetük megkönnyítésére hozott a kormány. A kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetéről képet adó K&H kkv bizalmi index kutatás vizsgálja a cégvezetők várakozásait a kormányzati intézkedések vállalkozásbarát voltát illetően, és e tekintetben az elmúlt egy évben jelentős, 8 pontos javulás ment végbe, jelenleg -7 ponton áll. Ezzel a mutató visszatért a 2023. év végi szint környékére. 

A negatív tartomány ellenére azonban egy folyamatosan javuló tendencia rajzolódik ki, mivel 2024 első negyedévében még csak a -15 pontot érte el, azóta viszont emelkedett a mutató 

– emelték ki.

„Tavaly nyár közepén két olyan gazdaságélénkítő intézkedést is bejelentett a kormány, ami a kkv-k mindennapi működésének a megkönnyítését célozta, más egyéb gazdasági tényezők mellett ezek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a kkv-k vezetőinek jelentősen javuljanak a várakozásaik a kormányzati intézkedések megítélését érintően. Mindez bizakodásra ad okot, hogy a jövőben tovább folytatódhat az emelkedő tendencia és akár a pozitív tartományba is átfordulhat az intézkedések megítélése” – értékelte a kutatási eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

2025 a lehetőségek éve lehet a kkv-k számára

Az idei évre hirdette meg a kormány a kkv-szektort segítő Demján Sándor Programot, amelyben csak idén 1410 milliárd forintos keretet allokálnak a kisvállalkozások ösztönzésére. Emellett pedig új, maximum 3,5 százalékos kamatú kedvezményes hitelekkel is segítik őket a Széchenyi Kártya Program keretén belül, továbbá fókuszba helyezik az export ösztönzését, a digitalizáció támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését is. 

„A digitalizáció rendkívül fontos lépés a kkv-k versenyképességének megőrzése érdekében, a saját korábbi kutatási adataink is azt támasztják alá, hogy ez egy fontos fejlődési irány a cégvezetők fejében. A K&H-nál innovatív banki és finanszírozási szolgáltatásainkkal segítjük őket ezirányú terveik megvalósításában. A kkv-k számára elérhetővé tettük Kate-t is, az ország első digitális pénzügyi asszisztensét, továbbá országosan NFC-kompatibilissé alakítottuk ATM-hálózatunkat, ami lehetővé teszi, hogy a nap folyamán felhalmozódott készpénzállományt kényelmesen és könnyen befizethessék a számlára” – tette hozzá a szakember. 

Ezt a 8+1 támogatást nyújtja a kkv-szektornak a Demján Sándor Program

A kormány 2025-ben indítja útjának a Demján Sándor Programot, és ezzel 1410 milliárd forintot irányít a magyar kis- és középvállalkozásokhoz , ígérte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Bővebben.