A tavalyi utolsó negyedévre a nyári állapotra zuhant vissza a hazai kkv-k kilátásait bemutató bizalmi index.
A magyar kis- és középvállalatok (kkv) vezetőinek újra negatívabb a hangulatuk, az ezt mérő index az év végére visszatért a -11 pontra, ami hárompontos csökkenést jelent a harmadik negyedévhez képest.
A K&H kkv bizalmi index szerint
2024 utolsó negyedéves mérsékelt rosszkedv érzékelhető a magyar kkv vezetőkön.
Leginkább a legnagyobb, 300 millió és kétmilliárd forint közötti árbevételű cégvezetők körében érezhető a hangulatváltás: az ő esetükben az elmúlt negyedév 5 pontjáról -7-re süllyedt a mutató, ami jelentős, 12 pontos beesést jelent.
Nem nagyon mozdul a hazai kkv-vezetők várakozása az árbevételük növekedésének mértékét illetően
- derül ki a felmérésből.
- A 2024 év eleji 8 százalékpontos éves árbevétel növekedési várakozás az elmúlt három negyedévben 7 százalékpontra mérséklődött.
- Ennek megfelelően a cégvezetők közel 60 százaléka nem számol jelentős változással a következő 12 hónapban.
- Állandósult a következő egy évre vonatkozó nyereségnövekményt érintő elképzelés is a kkv szektorban: 2022 ősze óta megmaradt a 3-4 százalékpont közötti tartományban, az átlagos profitnövekedési várakozások mértéke az elmúlt félévben 4 ponton rögzült.
A biztos gazdasági körülmények ellenére is érzékelhető rosszkedv okát a közterhekkel kapcsolatos várakozásokban érdemes keresni. A kkv-k vezetőinek közel kétharmada növekvő terhekre számít
- értékelte a helyzetet Oraveczné Németh Ildikó, a K&H kkv és lakossági szegmens marketing vezetője.
- Legnagyobb arányban (közel 70 százalékban) a közepes, 100 és 300 millió forintos árbevétel közötti cégek élén gondolkodnak így.
- Mégsem náluk, hanem a legnagyobbaknál, vagyis a 300 millió feletti bevételű cégeknél emelkedett legdrasztikusabban a romló helyzettel számolók aránya, 10 százalékpontot meghaladó mértékben.
A helyzet azonban ennél összetettebb: miközben a kkv-k vezetői pesszimisták a jövőjüket illetően, mégis sokuk javuló versenyhelyzettel számol a következő egy évben.
- Az előző negyedévi 18 százalékos mélypont után év végén 23 százalékon áll az index, azaz közel minden negyedik cég ismét javuló versenyhelyzettel számol a következő egy évre vonatkozóan, vagyis versenytársaikhoz képest valamilyen előnyre fognak tudni szert tenni.
- Különösen kiugró a legkisebb, 100 milliós árbevétel alatti cégek körében mért 11 pontos emelkedés, de a 300 milliós árbevételt meghaladó cégeknél is 7 ponttal nőtt a javulással számolók aránya.
- Nem mondható el ugyanez a két szélső sáv között elhelyezkedő közepes árbevételű cégekről. Egyedül náluk volt egy kisebb csökkenés: 26-ról 23 pontra csökkent a versenyhelyzetük kedvező alakulásával kalkulálók aránya
- derül ki a felmérésből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az egyik legmenőbb diszkó volt a Balatonnál, rejtély, hogy miért áll parlagon

Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené

Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés

Újabb budapesti kerület elégelte meg a rolleresek önkényét

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Ukrán miniszterelnök-helyettes: Magyarország blokkolja az EU-csatlakozásunk

Újabb világjárvány jön, csak az időpontja kérdéses – már több millió vakcina áll a raktárban

Íme az 50 leggyakoribb PIN-kód: ezért baj, ha a miénk is köztük van
