Rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást. Az idén bevezetett, a nyári tó körüli utazást biztosító Balaton 24 és Balaton 72 jegytípusból mintegy 16,8 ezer utas vásárolt.
A MÁV adatai szerint a nyári szezonban a legnagyobb utasforgalmú állomás az idei évben is Siófok volt 314 ezer utassal, majd Fonyód, Balatonfüred, Balatonlelle, illetve Keszthely következett.
A balatoni állomások és megállóhelyek közül Balatonakarattya, Vonyarcvashegy, illetve Csittényhegy utasforgalma növekedett tavalyhoz képest a legnagyobb mértékben, 15 százalék felett.
Az északi parton a júliusi és augusztusi Retró hétvége rendezvényeken közlekedő különleges gőz- és dízelmozdonyok, valamint étkezőkocsik szintén több ezer utast vonzottak a Balatonhoz.
Az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a Balatonnál a légkondicionált InterCity-kocsik számának növelése volt.
A MÁV a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy szeptember 28-tól versenyképesebb és utasbarát kínálatot vezetettek be több dunántúli viszonylaton, a Balaton déli partját, Zalaegerszeget, Nagykanizsát, Keszthelyt, Szombathelyt, Székesfehérvárt és Veszprémet érintően.
A Balaton déli partján mostantól kezdve a nyári időszakon kívül is óránkénti távolsági közlekedést biztosít a vasúttársaság.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat