A tájékoztatás szerint a nagyobb környezetterheléssel járó jelenlegi technológiát felváltja egy környezettudatosabb, energiatakarékos és gazdaságos eljárás, a projekt várhatóan 2018-ban fejeződik be. A fejlesztés az Európai Regionális Fejlesztési Alapból valósul meg, 2 milliárd 39 millió forint vissza nem térítendő támogatásból.
A beruházásnak köszönhetően új üzem épül, amely lehetővé teszi egyebek mellett azt, hogy a vegyipari társaság gyártóbázisainak szén-dioxid-kibocsátása csökkenjen, jelentősen mérséklődjön a villamos-energia felhasználás, és megszűnjön a higany alkalmazása a klórtermelésben.
A BorsodChem Zrt. a klórgyártásban a nátrium-klorát bontásához magas fajlagos vegyszer- és hőmennyiséget használ, amelyek mennyisége várhatóan jelentősen csökkenni fog.
A nyilvános cégadatok szerint a kínai többségi tulajdonban lévő BorsodChem 2015-ben 1,398 milliárd euró árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 1,46 milliárddal. A cég árbevételének közel egyharmada származik exportból. A társaság üzemi eredménye 2014-ben 33 millió, 2015-ben 25,632 millió euró volt.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat