A társaság közleménye szerint az új töltőállomás a kelet-romániai Suceava megyében nyílt meg Gura Humorului nevű településen. A kút létesítése mintegy egymillió eurót igényelt. A töltőállomás kiszolgálja a helybéli ügyfeleket, valamint a Moldva és Erdély közötti átutazókat egyaránt.
Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ez a harmadik új töltőállomás, amit az idén nyitottak meg, így a Mol Románia benzinkút-hálózata 138-ra nőtt. A Mol Románia tovább erősíti az ország lefedését, és folytatja hosszú távú fejlesztési stratégiájának megvalósítását a helyi piacon - mondta Daradics Kinga.
A vállalat korábban közölte, hogy 2015-ig 15 százalékra akarja növelni a jelenleg 12 százalékos piaci részesedését. Ennek érdekében 16 további töltőállomás megnyitását tervezi. Tavaly a Mol Románia 4 százalékkal növelte eladásait, 469 ezer tonna üzemanyagot étékesített.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin