A digitális közszolgáltatások társadalmi jelentőségük és széleskörű alkalmazásuk miatt kiemelt helyet foglalnak el az infokommunikációs piacon. Egyre több közigazgatási, oktatási és egészségügyi szolgáltatás épül online hálózatokra, amelyekhez gyors csatlakozást országos rádiófrekvenciás hálózat tud biztosítani.
A digitális közszolgáltatások fejlesztése céljából az NMHH 2013. december 6-án pályázatot hirdetett a 450 MHz-es frekvenciasáv még kihasználatlan, szabad blokkjaira. A pályázati dokumentáció 150 millió forintos minimumösszeget határozott meg pályázati díjként a frekvenciablokkra.
A frekvenciapályázatot 2014. március 12-én az MVM NET Zrt. nyerte meg, akinek kötelezettsége lesz az adatátviteli infrastruktúra kiépítése és üzemeltetése. Az MVM NET Zrt.-nek az egyszámjegyű utak mentén és kilenc nagyvárosban már nyolc hónapon belül biztosítania kell az előírt adatátviteli kapacitásokat, de húsz hónap alatt már Magyarország 95 százalékos területi lefedést kell biztosítania.
A frekvenciasáv használatával a járási hivatalok és kistelepülési kormányablakok pedig beilleszthetőek lesznek az országos digitális vérkeringésbe.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat