A társaságok közleménye szerint Sziglová Renáta a Vienna Insurance Group (VIG) magyar biztosítóinak informatikai vezetője. 2002 óta az Union Biztosító munkatársa különböző folyamat- és rendszerszervezési feladatkörökben: 2002-2004 között vezető rendszerszervező, ezt követően hét éven át rendszerszervezési csoportvezető, míg 2011-2012 között rendszer- és folyamatszervezési igazgató volt. 2012-től informatika és folyamatszervezési igazgató pozíciót tölt be az Erste és az Union Biztosítóknál. Korábban, 2000-2002 között a szintén VIG tagvállalat, a pozsonyi Kooperativa Biztosító munkatársaként dolgozott - írja a Portfolio.hu.
Ezzel az Erste Biztosító háromtagú igazgatósága 2016. január elsejétől a következő:
Raveczky Zsolt, elnök-vezérigazgató
- Sziglová Renáta, pénzügyi területekért felelős igazgatósági tag
- Michael Waiss, biztosítási matematika és kockázatkezelés
Almássy Gabriella előző munkahelyén vezető aktuáriusként tevékenykedett, illetve kockázatkezelési vezető, majd a nem-életbiztostási termékmenedzsment és kockázatvállalás vezetője volt, korábban aktuáriusi munkakörben dolgozott.
A változás nyomán az Union Biztosító négyfős igazgatóságának tagjai és igazgatósági hatáskörei 2016. január elsejétől a következők:
- Lehel Gábor, elnök-vezérigazgató
- Almássy Gabriella, nem-életbiztosítási üzletág
- Raveczky Zsolt, értékesítés
- Michael Waiss, életbiztosítási üzletág
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá