A Graboplast Zrt. 760 négyzetméteres lakkozó és parkettamegmunkáló egységet adott át kedden. A 640 millió forintból megvalósult (175 millió forintos ingatlan-, és 465 millió forintos technológiai) beruházással olyan új felületkezelési technológiát vezettek be a gyárban, amelynek köszönhetően új típusú fa padlóburkolók készülhetnek, lehetőséget nyitva ezzel újabb piaci szegmensekben történő megjelenésre a Graboplast számára.
A gyáregység elindulásával 50 fővel bővült a Kecskeméten dolgozó eddigi állomány - derül ki a vállalat közleményéből. A termelés felfutását követően mintegy 10 százalékkal növekedhet a vállalat árbevétele.
A gyárfejlesztés keretében a Graboplast bemutatóteremként is működő outletet is nyitott, ahol a lakossági és közületi érdeklődők egyaránt gyári áron vásárolhatnak a cég parkettakínálatából, ahol első osztályú, de már csak kisebb mennyiségben rendelkezésre álló, valódi fából készült szalagparkettái érhetőek el gyártói áron - olvasható a közleményben.
A kecskeméti beruházás része annak a 8,7 milliárd forintból megvalósuló programnak, melyhez a magyar kormány egyedi kormánydöntés (EKD) keretében 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A fejlesztések célja a győri székhelyű vállalat exportpiacainak bővítése - közölte a cég.
Az üzemátadáson Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Kakuszi László, a Graboplast kecskeméti gyárának igazgatója, és Szikora Levente, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöki tanácsadója is jelen volt a cég által kiküldött közlemény szerint.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok