A most lezárult telephely-fejlesztési projekt keretében a cég gyártócsarnoka csaknem 800 négyzetméterrel a duplájára bővült, egyszintes daruzható gyártócsarnokot és kétszintes raktárépületet építettek - mondta Horváth Emília, ügyviteli asszisztens. A beruházást elsősorban a megrendelők körének jelentős bővülése, valamint a megrendelések növekedése tette szükségessé. A közelmúltban megkezdték az autó- és motoralkatrészek gyártását, a projekt a technológiai fejlesztéseket is lehetővé teszi. Az új épületben kialakított üzemcsarnok közvetlenül kapcsolódik a korábbi épületrész műhelycsarnokához, a bővítést követően újabb fémmegmunkáló gépek telepítésére lesz lehetőség.
Horváth Emília elmondta, hogy a társaság 2011-ben 747 millió forintos árbevételt ért el, amelynek 41 százalékát az export adja. A főbb célországok között Németország, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Lengyelország, Románia, Csehország, Szlovákia, illetve Skócia szerepel.
A foglalkoztatottak létszáma jelenleg 52, amely az októberben lezárult beruházásnak köszönhetően 14-gyel emelkedett.
Idén a GNSZ Kft. legnagyobb projektje a Magyar Suzuki Zrt. új autótípusának gyártásához szükséges szerszámok tervezése és gyártása a magyar beszállítók részére. Megrendelőik között az autóipari beszállítók mellett szórakoztató elektronikai alkatrészt, zárakat, szerelvényeket, háztartási eszközöket és konyhai műanyag termékeket gyártó vállalatok is vannak. A cég kiemelt partnere a Velux, a cég különböző leányvállalatait Nemesvámosról látják el új szerszámokkal, valamint biztosítják a meglévő szerszámparkjának karbantartását, átalakítását.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni