Az új hipermarket megépítése mellett, amely az egykori Tatai Atlétikai Club pályájának helyén épül fel. Az 5200 négyzetméteres Interspar mellett 2600 négyzetméteren különböző üzletek, szolgáltatók kapnak helyet. A beruházás összértéke csaknem 4,2 milliárd forint, amelyet a Spar önerőből fedez.
Az új hipermarketben a gyorsabb bevásárlást önkiszolgáló kasszák segítik. A látogatókat egy 450 férőhelyes parkoló fogadja, valamint elektromosautó-töltő állomás és kerékpártároló is épül.
Kapcsolódó
Miközben a tatai áruház eladóterében is megtalálható lesz például a salátabár vagy a látványpékség, a vállalat a megváltozott fogyasztói elvárásoknak megfelelően bővíti, mintegy húszezer termékből álló árukínálatát. kiemelt elhelyezést kapnak az egészségtudatos táplálkozást segítő élelmiszerek, valamint a bio- és diabetikus termékek.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég