Az I. Nemzeti tabak expo kiállítás és konferencián Lengyel Antal, az MDKSZ elnöke elmondta, hogy a kiskereskedelmi szektoron belül egyre nagyobb a nemzeti dohányboltok szerepe. A nemzeti dohányboltok a szigorú szabályozásnak köszönhetően "patyolattisztán" működnek, ami átláthatóbb és több bevételt hoz a költségvetésnek - írja az MTI.
A trafikok teljesítőképessége között - elsősorban az elhelyezkedés miatt - jelentős különbségek lehetnek, a működő üzletek 40-50 százaléka nehéz helyzetben van. A nemzeti dohányboltokat elsősorban a munkaerőhiány sújtja, hiszen a szigorú szabályok szerint berendezett, elsötétített üzlethelyiségekbe nehéz új munkatársakat találni - mondta. (Japánban szabadnapot kapnak a nemdohányzók.)
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak