A HTM-eket 2005-ben, Magyarország uniós csatlakozását követően kezdte vizsgálni az Európai Bizottság, amely 2008-ban hozott határozatot arról, hogy a garantált felvásárlási ár tiltott állami támogatásnak minősül, minden kereskedelmi kockázatot kizár, és előnyösebb helyzetet biztosít az érintett termelőknek a piac többi szereplőjéhez képest.
Az erőmű a luxembourgi uniós bíróságon támadta meg ezt a határozatot, ahol 2012-ben első fokon elveszítette a pert.
Csütörtöki ítéletével a bíróság elutasította a cég fellebbezését, és megerősítette az első fokú döntést.
Elutasították Strasbourgban a magyar állam ellen emelt panaszt
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön közzétett végzésében elutasította a Laurus Invest Hungary Kft. és a Continental Holding Corporation, valamint mások által a magyar állam ellen emelt panaszt, amelyet a játékautomaták üzemeltetésének megvonása miatt nyújtottak be az Európa Tanács égisze alatt működő igazságszolgáltatási fórumhoz.A jogerős döntés értelmében a beadványt az EJEB nem fogadta be.A strasbourgi testület azt állapította meg, hogy a panaszosok nem merítették ki az összes hazai jogorvoslati lehetőséget, márpedig az EJEB-hez csak akkor lehet fordulni, ha minden hazai jogorvoslati próbálkozás eredménytelenül zárult.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben