Évente mintegy 25 ezer olyan eset történik hazánkban, amikor hirtelen szívleállás miatt sokszor laikusoknak kell újraélesztést végezni ahhoz, hogy életet mentsenek. Az azonnali beavatkozás életbevágó a mentők kiérkezéséig, ugyanis a túlélés esélye percenként 7-10 százalékkal csökken - olvasható a lánc közleményében.
A helyzet kortól, nemtől, sőt edzettségi állapottól függetlenül bárkivel megtörténhet. Sosem lehet tudni, hogy mikor és hol lesz rosszul valaki, akár egy családtag, vagy például egy ismeretlen személy, így a legfontosabb és legjobb, amit tehetünk, hogy felkészülünk az ilyen eshetőségekre.
Szívleállás olyan hétköznapi tevékenységek során is előfordulhat, mint egy családi bevásárlás. A Tesco áruházakban nem egyszer fordult elő, hogy az áruházlánc kollégái mentették meg egy-egy vásárló életét. Júliusban például a hódmezővásárhelyi Tescóban lett rosszul egy hosszútávfutó, aki a biztonsági őr lélekjelenlétének és gyors beavatkozásának köszönheti életét, és azt is, hogy a sportnak sem kell búcsút intenie.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv