Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent felhívás kiemeli, hogy az új beruházást évi 3 millió utashoz kell megtervezni. Része a feladatnak egy kisgépes zóna kialakítása is.
A pályaművek díjazására nettó 16,5 millió forintot biztosít a város. A legmagasabb díj nettó 7 millió, míg a legalacsonyabb 1,5 millió forint lehet. A megvétel legkisebb összege pedig nettó 500 ezer forint.
A pályaművek benyújtási határideje november 23.
A Napi.hu 2019. decemberében írt arról, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére 2,3 milliárd, a működtetésre évi 400 millió, míg a repülőtéri tűzoltóságnak 700 millió forintot hagyott jóvá a kormány.
Egy évvel később, múlt év decemberében arról adtunk hírt, hogy a gazdaságfejlesztési és turisztikai céljainak elősegítése érdekében, a magyar állam 51 százalékos tulajdoni részt vásárol a Debrecen International Airport Kft.-ben - így döntött akkor a kormány.
Idén júniusban jelent meg, hogy több mint 491 millió forint veszteséggel zárta 2020-at a Debrecen International Airport Kft. Ezzel együtt az elmúlt 5 évben 1,66 milliárd forintra nőtt az üzemeltető által összehozott mínusz. Ahogy a korábbi években, a tulajdonosok most is tőkét vonnak be a cégbe:
- Debrecen önkormányzata, amelynek 51 százalékos tulajdonrésze van 250,7 millió forintot,
- az önkormányzati tulajdonban lévő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 25,2 százalékos tulajdonrésszel 221,3 millió forintot,
- a 23,98 százalékot birtokló, Herdon István milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozó Airport Debreceni Holding Zrt. pedig 19,6 millió forintot fizet be.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter