A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A négy részből álló projekt megnevezése a következő: „DMRV Dunamenti Regionális Vízmű Zrt. állami tulajdonú víziközmű rendszerein megvalósuló rekonstrukciós fejlesztések - szennyvíz”. A finanszírozás forrása az uniós Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP).
Kapcsolódó
Egyedül a harmadik részre érkezett ajánlat, amely a Duna jobb parti regionális szennyvízrendszer rekonstrukcióját foglalta magába a következő településeken: Szentendre, Pomáz és Leányfalu. Itt az elvégzendő munkák körébe tartozik - egyebek mellett - a szentendrei Ady Endre utca szennyvíz nyomóvezeték rekonstrukciója és a leányfalui Kilátók út közterületi átemelő átépítése. Ezt a munkát az A-Híd Építő Zrt. nyerte 2 milliárd 159 millió forinttal. A becsült ellenérték ennél több, 2 milliárd 215 millió forint volt.
Ajánlatot tett még erre a részre a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 2 milliárd 682 millió forinttal és a Bonex Építőipari Kft. 3 milliárd 750 millió forinttal.
A következő három részre nem nyújtottak be ajánlatot:
- első rész: Duna bal parti regionális szennyvízrendszer I. - váci regionális alrendszer (Nagymaros, Kismaros, Visegrád, Vác, Verőce, Sződliget, Kosd települések)
- második rész: Duna bal parti regionális szennyvízrendszer II. - Dunakeszi Regionális alrendszer
- negyedik rész: Ipolytérségi regionális szennyvízrendszer (Szob).
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég