A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A feltételek egyeztetése mellett az OTP Bank Zrt. kész hitelt nyújtani a Sziget Kft. jelenlegi többségi − 51 százalékos − tulajdonosainak, hogy megkapják a kisebbségi csomag felvásárlásához kért kölcsönt − mondta lapunknak Gerendai Károly, a Sziget alapítója, a cég ügyvezető igazgatója.
A tárgyalásokon például az önrészről egyeztethetnek, ami nagyban függ az éppen most futó fesztivál pénzügyi sikerétől − jegyezte meg Gerendai. (A kedd éjszakai vihar megtépázta a díszítő elemeket, s ezzel jelentős károkat okozott a Szigeten, s Gerendai szerint ez az összeg elérheti a húszmillió forintot is, amit tetézhet a helyreállítás költsége.) Gerendaiéknak van idejük egyeztetni a bankkal, augusztus 31-ig kell fizetniük a kisebbségi pakettért az Est Media Nyrt.-nek.
A hiteligénylés előzménye, hogy az Est Media Nyrt. meg akart válni tulajdonrészétől, ám nem volt sikeres a befektetőkeresés, így az alapítók jelezték, hogy visszavásárolják a tőzsdei cég pakettjét, vagyis a szigeteseknek kell kezesként fizetniük az Est Media helyett, hogy az időközben elzálogosított 49 százalékot kiválthassák. A csomagért 675 millió forintot fizetnek, vagyis annyit, amennyivel az Est Media tartozik az Unicredit Banknak és a Wallis Zrt.-nek. Gerendaiéknak érdekük, hogy visszaszerezzék a cég fennmaradó hányadát, amihez azonban hitelre van szükségük. Az Est Mediának ugyanakkor kétéves visszavásárlási opciója marad a 49 százalékos hányadra. A tranzakciót követően a Sziget szavazati jogának 98 százaléka kerül egy kézbe − két százalék az Est Mediánál marad, két évig. Ez a tulajdonrész ugyanakkor nem érinti a vagyoni jogokat, hiszen csak szavazásra jogosít.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég