Valami feketére festette a patakot a Mátrai Erőmű közelében. A 24.hu riportja leírja, hogyan észlelték a jelenséget a Tarnán, ahol megjelentek a haltetemek is, és hogyan maszatolnak a hatóságok a vizsgálati eredméynek nem közlésével; ahogyan az egyik érintett település polgármestere mondta "annyira nem segítőkészek".
Az érintett térségben 40 ezer ember lakik, magyarázat helyett eddig nekik is, a helyi polgármestereknek is annyival kell beérniük, hogy ne fürödjenek, ne horgásszanak a szennyezett vízben.
Kapcsolódó
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint az ügyben a vízügyi és katasztrófavédelmi hatóságok, valamint a kormányhivatal megkezdte a vizsgálatokat, elzárták a szennyezés további bekerülésének útját, és friss vízzel hígítják az érintett patakok vizét. "Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság a Bene-patakon és Tarna-patakon III. vízminőség-készültségi fokozatot rendelt el. A lakosságra nézve a kialakult helyzet nem jelent veszélyt, természetesen az elhullott állatok nem fogyaszthatóak, azok eltávolítása folyamatos" - közölte a hivatal.
Az utóbbi 15 évben horgászparadicsommá vált Tarnát Jászdózsánál teljes a pusztulás. A helyi polgármester szerint a több hullámban levonuló szennyezés a legtöbb halfajtát egyszerűen kiírtotta a vízből, így az már biztosnak látszik, hogy ha sikerül is megtalálni és teljesen semlegesíteni is a szennyező anyagot, a korábbi biológiai egyensúly újbóli létrejöttéhez 10-15 évre lesz szükség.
A helyiek szerint a legvalószínűbb, hogy markazi tározótóból került a szennyezés a Bene patakba. Úgy, hogy Detk felett egyesül a Bene és Nyiget patak és utóbbi a Mátrai Erőmű hűtőtavából ered. Nem hivatalos információk szerint a katasztrófavédelem több cégnél is kutakodott a Mátrai Erőmű 230 hektáros ipari parkjában. Itt több tucat vállalkozás működik.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó erőmű a vizsgálatok lezárultáig nem kívánta kommentálni a feltételezést, hogy köze lehetne a halpusztuláshoz. Azt, hogy ki, mivel szennyezte el a patakot, illetve a azon keresztül a Tarnát, további vizsgálatoknak kellene kiderítenie.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Sokkoló számok: így tépte szét a háború és az infláció Európát
