Mivel 2011-ben az OTP és az MKB bocsátott ki Szép kártyát, az e cégekkel szerződőket érinti az ügy. A K&H idén év elején indította el szolgáltatását. Az OTP-s kártyákon 300 millió forint van, és nagyjából hétezer munkavállalót érint, az MKB nem nevezte meg az összeget, úgy tudjuk azonban, ez is jelentős, ám csak töredéke az OTP-ének. Az MKB azt hangsúlyozta, hogy az érintetteket tájékoztatják.
A 300 millió forint év végéig elfogyhat, ha átlagban heti 50 millióval csökken az érték − mondta Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A költést kissé nehezíti, hogy a 2011-es pénzt csak szállásdíjfizetésre lehet felhasználni, hiszen induláskor csak ez az egy számla volt a Szép kártyán, s 300 ezer forintig lehetett rá kedvezményes adózással juttatást adni. Fejenként átlag 43 ezer forintot kell az érintett kártyabirtokosoknak elkölteniük. Úgy is lenullázhatják egyenlegüket, hogy előre foglalnak szállást − akár jövő húsvétra.
Az idén már 450 ezer forint a limit és három alszámla közül lehet választani − szállásdíj, étkezés és szállásdíj, valamint rekreációs szolgáltatás és szállásdíj. A nemzetgazdasági tárca adatai szerint az étkezés alszámla a legnépszerűbb, az összes utalás fele ide jön. Ez nem véletlen, egyrészt szállásdíjat valamennyi alszámláról lehet fizetni, másrészt a kártya kiváltja a korábbi meleg ételutalványt.
Szeptember végén több mint 730 ezer kártya volt kinn − ebből 550 ezer az OTP kártyája −, a feltöltött összeg meghaladta az 56 milliárd forintot, amelyből az OTP-é 47 milliárdot tett ki. Ez havi 8500 forint értékű feltöltést jelent. Az Erzsébet utalványt 1,5 millióan kapják, értéke pedig éves szinten közelíti majd a 100 milliárd forintot, ami átlagosan kevesebb mint ötezer forint, ez a két juttatás a legnépszerűbb. Mindkettő esetében megoldódtak a kezdeti problémák − a villámgyors rajt miatt eleinte nem volt egyértelmű a szabályozás, s a juttatásokat is csak kevés helyen lehetett felhasználni.
| milliárd forint | |
| Kiadott kártyák (ezer) | 731 |
| Szerződött munkaadók (ezer) | 17,8 |
| Elfogadóhelyek (ezer) | 32,6 |
| Feltöltött összeg | 56,5 |
| ebből: szállás alszámla | 15,2 |
| ebből: étkezés alszámla | 32,8 |
| ebből: rekreáció alszámla | 8,5 |
| Elköltött összeg | 29,9 |
| ebből: szállás alszámla | 7,4 |
| ebből: étkezés alszámla | 19 |
| ebből: rekreáció alszámla | 3,5 |
| *szeptember végi állapot | |
| Forrás: kormany.hu |
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az