Papp László (Fidesz-KDNP) A kelet kapuja, kapu keletre - Debrecen címmel, a repülőtéren rendezett logisztikai napon a város gazdasága szempontjából az egyik legnagyobb lehetőségnek nevezte a repülőtéri fejlesztéseket, ahol légi, közúti és vasúti elérhetőséget biztosító trimodális központot alakítottak ki.
A logisztikai nap mintegy háromszáz résztvevője rakodás közben tekintette meg azt a konténer irányvonatot, amely Bécsen keresztül közvetlen vasúti összeköttetést biztosít Debrecen és három jelentős tengeri kikötő, Hamburg, Rotterdam és Koper között.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak