Már nyögik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis (ASP) hatását, amely 350 forint körülire vitte le az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási árát. Két hete ugyanis 1,27-ról 1,19 euróra csökkent a németországi élő sertés ára, a csökkenés pedig azonnal megjelent Magyarországon is, hiszen a nagy felvásárlók a saját áraikat a németországiakhoz igazítják - mondta Oláh Endre, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtanácsosa a napilapnak.
A legutóbbi áresés után 350 forintos kilogrammonkénti élősertés-ár alakult ki, ami a tonnánként 60 ezer forintos kukoricaár és a szintén drága szója mellett sokaknál okoz majd veszteséget. A tartók igyekeznek is az alsó súlyhatáron értékesíteni az állatokat, hogy ne növeljék tovább a veszteségeiket.
Kapcsolódó
A MOSZ főtanácsosa szerint ebből a helyzetből nem lesz gyors a kilábalás.
A hazai húspiacon már az elmúlt hetekben megjelentek az importnyomás jelei, érkeznek a kiskereskedelemnek kedvező árú ajánlatok - fogalmazott Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke. A hazai húsiparosok remélik, hogy a kiskereskedők valóban magyar húst kívánnak a polcokra tenni.
Éder Tamás is úgy véli, hogy egy átlagos hazai sertéstartó a jelenlegi áron nem tud nyereségesen termelni.
A hosszabb távú várakozások sem utalnak áremelkedésre, mivel Kína importigénye a következő években várhatóan csökken az ottani ASP utáni állománynövelés miatt.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak