Idén is kapnak év végi jutalmat a postások. "Megállapodás született a munkáltató és a szakszervezetek között arról, hogy az elmúlt időszak teljesítményének elismerésére idén is lesz karácsony előtt egyszeri juttatás. A juttatás kifizetése idén egy összegben, 2019. december 5-én, a bérkifizetéssel egyidőben történik" - közölte honlapján a Postás Szakszervezet. Az egyszeri juttatásra azok a munkavállalók jogosultak, akiknek a munkaviszonya 2019. november 1-jén is fennállt.
Más szakszervezeti forrásból a Napi.hu úgy értesült, hogy a juttatás összege bruttó 136 ezer forint lesz, ami nettó 90 ezer forint körüli összeget jelent annak, aki 8 órában dolgozik. Változás a korábbi évekhez képest, hogy most nem utalvány formájában, hanem készpénzben kapják meg a dolgozók az egyszeri juttatást. Még 2017-ben Posta paletta nevű, 65 ezer, illetve 75 ezer forint értékű vásárlási utalványokkal honorálta a Magyar Posta közel 30 ezer munkavállalójának, hogy helyt álltak az év végi kézbesítési rohamban. Emellett úgynevezett ösztönzőket is kaptak a dolgozók munkakörük alapján. Ilyen ösztönzők idén is vannak a cégnél.
Ráfért egy jó hír a postásokra, ugyanis Schamschula György, a posta vezérigazgatója arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a vállalat vizsgálja, mely szolgáltatásokat érdemes megtartania, ezek közé tartozik például a hírlapterjesztés, valamint a piros postaládák és a postahivatalok számának és kihasználtságának újragondolása is. A Napi.hu írta meg korábban, hogy régóta tervezett bezárási hullám söpörhet végig az önkormányzati választások után a falusi kis postákon. Mintegy 300 postai hivatalra kerülhet lakat. Akkor a Magyar Posta úgy reagált: a cikk megalapozatlanul és indokolatlanul állított postai bezárásokat, amelyre semmilyen bizonyíték nincs. "Jelenleg nincs olyan intézkedési terv, amely miatt jogszabálymódosítás lenne szükséges" - közölte lapunkkal a Magyar Posta.
Szintén érinti a postásokat, hogy kedden ülnek asztalhoz az állami cégek munkaadói, munkavállalói és kormányzati képviselői, hogy megkezdjék a bértárgyalásokat. Az állami vállalatoknál idén járt le a 2017-től 2019-ig szóló, átlagosan harmincszázalékos bérfejlesztéssel járó megállapodás. A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy ennek végrehajtását követően újra tárgyalóasztalhoz ül az érintettekkel, és nem zárkózik el egy újabb, többéves felzárkóztatási programtól sem. A vállalatok nyitottak a keresetrendezésre, ám önerőből nem tudják azt megvalósítani, ezért az állami beavatkozás elkerülhetetlen. A szakszervezetek szerint a következő két évre a két számjegyű keresetfejlesztés garantálná az ágazatban a foglalkoztatás stabilitását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
