A több mint 41 millió csomag 30 százalékát a negyedik negyedévben jegyezték fel. Az év utolsó két-három hónapjában nem ritkák az olyan napok, amikor a napi átlagos küldeménymennyiség kétszerese érkezik a logisztikai üzemekbe.
A csomagküldemények mennyiségének jelentős emelkedése jórészt a hazai e-kereskedelmi szektor dinamikus növekedésének tudható be. Tavaly a korábbi évek átlagához képest jóval több volt a nagy terjedelmű küldemény, például hűtő, televízió, a karácsonyi akciók hatására - olvasható a Világgazdaságban.
A Magyar Posta adatai szerint 2018 utolsó negyedévében több mint 12 millió darab csomag és árutartalmú küldemény jutott el a címzettekhez. A megnövekedett küldeménymennyiség ellenére a postánál mind a telefonos, mind pedig az e-mailes ügyfélmegkeresések száma csökkent, a Black Friday utáni időszakban mintegy 25 százalékkal kevesebb panaszt regisztráltak, mint egy évvel korábban.
A Magyar Posta az elmúlt évben is több intézkedéssel készült az év végi forgalomnövekedésre. A csúcsidőszak kezdetén egy új, 1 milliárd forintos automata csomagfeldolgozó rendszert állítottak üzembe, továbbá országszerte mintegy hatvan postán extra csomagpontok kialakításával bővítették a kapacitást.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég