A lap szerint hétfőn munkásgyűlést tartottak a gyárban, ahol bejelentették a közelgő hatalomátvételt és egyben ajánlatot tettek a dolgozóknak. Erre azért volt szükség, mert a felszámolás végeztével megszűnik a dolgozók munkaviszonya.
Az új, egyszeri ajánlat szerint a dolgozók 25 ezer forintot és további 8 százalékos bérfejlesztést kapnak, ha továbbra is a húsgyárban dolgoznak - írja az infopapa.hu, mely arról is ír, hogy a gyár új vezérigazgatója számára nem lesz ismeretlen a terep, hiszen korábban kereskedelmi igazgatóként már dolgozott a Pápai Húsnál.
Hosszú volt az út idáig
A húsipari cégcsoport tulajdonosi jogait gyakorló pápai önkormányzat tavaly novemberi döntésével "a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel" indította meg a felszámolási eljárást. Ezt követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús Kft.-t.
A Nemzeti Reorganizációs Kft. az első fordulóban 4,5 milliárd forintra értékelte a cégcsoport vagyonát, de áprilisban egy mindössze 110 millió forintos ajánlat érkezett rá, így a tender eredménytelenül zárult.
A második fordulóban 3,6 milliárd forintos irányárat szabtak meg, majd júniusban elfogadták a Tano Commerce Kft. 1,134 milliárd forintos ajánlatát a pápai húsipari cégcsoportra. Akkor azt közölték: a pályázaton nyertes cég ajánlatának elfogadásával biztosítható a törvényben előírt feltételek teljesülése, a működő üzemként történő értékesítés.
Végül november elején közölték, hogy megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús-csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel. Az akkori híradás szerint a vevő szakértőivel közösen megkezdődött az átadás-átvétel előkészítése, a nyertes Tano Commerce Kft.-nek harminc napon belül kell megfizetnie a felszámolás alatt álló cégcsoportért a vételárat. A vevő vállalta a tevékenység folytatását és legalább 650 dolgozó foglalkoztatását 2018 végéig.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott